Legyenek-e egy politikusnak elvei? 

Egyszerű kérdésnek tűnik, de ennél jóval komplexebb a probléma. A képviseleti demokrácia alapja, hogy az a politikus nyer, akinek az értékrendjét a legtöbben tartják sajátjukénak, így az általa meghozott döntéseket a társadalmi (sokszor csak relatív) többség legitimálja. Ám mi a helyzet, ha valami különleges, nagy jelentőségű dolog történik, amitől jelentős lesz a különbség a tömegek és a kormány álláspontja között? Az egyszeri államférfi mi alapján cselekedjen; saját elvei és értékei, amiért megválasztották, vagy a nép aktuális kénye-kedve szerint?

Abszurd a gondolat, hogy a nép képviselője a nép akarata ellen döntsön, ugyanakkor mindenki nagy kedvvel száll bele az "elvtelen" politikusokba. Elméletben ezt korrigálandó létezik a népszavazás hosszú és nehézkes folyamata, de ha az emberek maguktól is el tudják dönteni ezeket a dolgokat, mi haszna van a Parlamentben üldögélő jogtudósainknak? Ha a kormány tagjainak létértelme az abszolút demokrácia beteljesítése, miért vannak egyáltalán választások? Miért vannak pártok, és annak programjai, ha az emberek úgyis tudják mit akarnak? 

Ez a kettősség nem oldható fel könnyen. Ebből látható, hogy az emberek elsősorban nem arra voksolnak, aki ugyanúgy gondolkodik, mint ők, hanem akiben bíznak, hogy a helyes döntéseket hozzák meg a megfelelő kérdésekben; bár nyugaton nagyobb az átfedés, keleten innen ered a tekintélyelvű politika elterjedése. Mivel az értékek úgyis kiüresedtek, a hangsúly nem azon van, az csak inkább a körítés az erőskezű, becsületes és kedves vezető képe mellé. Az értékrendeket nem szavazatnyerésre használják, hanem azok elvesztésének meggátlására. Szavazna-e Orbán Viktorra 40%, ha zöldpárti kommunista, esetleg anarcho-kapitalista lenne? Nem valószínű, de ugyanúgy nem szavazna senki Németh Szilárdra sem, bármennyire bizonygatná, hogy ő a leghűbben templomba járó mélykeresztyén. Ami keleten választást nyer, egy szélsőséges ember egy mérsékelt ideológiai színezettel. És most tekintsük a valóságot: mi olvasható a kormány(közeli) médiában? Mire helyezik a hangsúlyt a közpénzben nem szűkölködő médiumok? Bármelyik cikkbe beleolvasunk, a következő szavakat fogjuk felfedezni: migránsok, Soros, melegek, Brüsszel, etc. Csupa ellenség, akiktől Orbán Viktor Elvtárs Pajtás megvéd minket az ő erős két kezével. Ja, hogy a keresztényi elfogadás és a felebaráti szeretet valahol elveszett félúton? A Jobbik erre talált rá, hogy nem a Fidesz politikáját kell támadni, mert nincs mit. Az egyetlen dolog, amivel a választás megnyerése felé indulunk el, ha aláássuk a király és a rossz tanácsadók tekintélyét.

Csakhogy a királyság nem maradhat király nélkül, a Jobbik az erős kezű és jellemű szerepére nyilvánvalóan Vona Gábort szánta, így Orbán is csak itt tud visszatámadni. Minek bajlódjanak a béruniós baromság érdemi kritikájával, ha nagyobb eredményt hoz, ha OV célzásokat tesz arra, hogy Vona meleg? Egy buzi (sőt, buzeráns) nem lehet erős, nem véd meg Sorostól, nem véd meg az asszonyainkat célzó, egyébként is többnejű pedofil migráncsoktól? Buzi! A nép nevet. Vagy dühöng. Vagy undorodik. De a tudatalattiba már beépült, és a következő vonabuzizásnál már kacsintva nézünk össze a Tényeket hallgatva, Csíki "nemkommunista" Sört majszolgatva; mit akar már megint az a (hihi) ferdehajlamú? Ne akarjon az semmit!

És mit szól ehhez a baloldal? Amit megszoktunk: semmi érdemlegeset. 

(GM)