Polgári Sivalkodó

A lengyel safe space

2018. február 03. 19:28 - Polgári Sivalkodó

Ellenvéleményért börtön

"Ha a szólásszabadság egyáltalán jelent valamit, akkor azt a jogot jelenti, hogy elmondhatod az embereknek, amit nem akarnak hallani." George Orwell

 

Egy új lengyel törvény szerint börtönbüntetést is kaphatnak azok, akik a "lengyel haláltábor" kifejezést használják. Ennek apropóján nem ártana végiggondolni pár dolgot a szólásszabadsággal és a történelmi emlékezettel kapcsolatban.

Hogy miért van szükség az Izraellel komoly diplomáciai konfliktust kiváltó törvényre az már eleve érdekes kérdés: a lengyel kormánypárt tagjai ezt azzal magyarázzák, hogy meg kell védeni Lengyelország hírnevét a nemzetközi támadásokkal szemben. Beata Szydło úgy fogalmazott, a lengyelek ugyanúgy áldozatok voltak mint a zsidók. Azonban a helyzet az, hogy ez kőkemény aktuálpolitika mégpedig a legrosszabb fajtából, a Jog és Igazságosság párt (amely a jogot az általa hirdetett "igazság" szolgálatába állítja, hatalmas lépéseket téve a jogállamiság lebontása felé) nacionalista politikájának egy szélsőséges megnyilvánulása.

Orbán útján

Az alapvető kérdésben még igaza is lenne Kaczynski pártjának, lengyel haláltáborok valóban nem léteztek, a náci Németország építtette azokat (a kifejezést Obama használta egyszer alighanem véletlenül, utána bocsánatot is kért). A vita azonban, amelyet az új törvénnyel elfojtanak korántsem erről szól. Lengyelországot megszállták a második világháború alatt, és senki nem tagadja, hogy a lengyel államnak nincs felelőssége a holokauszt miatt, azonban a zsidók elleni erőszakban nem csak a megszállók, hanem helyiek is részt vettek. A leghíresebb a jedwabnei pogrom volt, de '45 után is folytatódtak az antiszemita támadások. A lengyel kormány az erről szóló vitának próbál egészen elképesztő, "illiberális" húzással véget vetni.

Persze a lengyel népnek nem kellene szégyenkezni: rengetegen életük kockáztatásával mentettek meg zsidókat a nácik elől. Nem hiszek a kollektív bűnösségben, nem kell egy embernek bűnhődnie honfitársai vagy akár felmenői tetteiért, legyen az lengyel, német vagy magyar. Azonban az sem működik, ha egy állam saját polgárait mind ártatlannak nyilvánítja, mert épp úgy nem igaz, mint az ellenkezője. A helyzet ugyanis az, hogy a lengyel állam az, amely saját magát (vagyis az összes állampolgárt) hősnek vagy épp áldozatnak nyilvánítja, míg a németekre a bűnös titulust próbálja ráakasztani, nem teljesen függetlenül a jelenlegi Varsó-Berlin konfliktustól (a "mégse a náciivadékok oktassanak ki jogállamiságból" elv alapján). Így jöhet az egységesen ártatlan Lengyelország és az egységesen gonosz németek durván történelemhamisító képe.

Ez a kép azonban nem ismeretlen nálunk se, sőt, nekünk még egy förtelmes emlékművünk is van erről, Gábriel arkangyallal és sassal. A kollaboránsok kérdése nálunk sem ismeretlen, állandóan visszatérő téma és a magyar kormány álláspontja is jó barátainkéval megegyező (már amikor nem Netanjahu jön látogatóba), de ilyen drasztikus lépésre nem szánta el magát Orbán Viktor sem.

PC-diktatúra és szólásszabadság

És nem mehetünk el amellett sem, hogy függetlenül attól, hogy kinek van igaza a kérdésben, demokráciákban nem így szokás az ügyeket intézni. A szólásszabadság fontosságáról már-már konszenzus van a magyar politikai erők között, csak hát valahogy mindig csak a saját szólásának szabadságáért áll ki mindenki. Egyébként van egy népszerű fogalom, amelyet a propagandasajtó használ, amikor valamit nem szabad mondani, mert az sértő mások számára: ez a politikai korrektség, amely miatt a nyugati világot mindennap szapulja a kormánymédia. A lengyel kormány saját magának és állampolgárainak egy biztonságos teret (safe space) hozott létre, hogy megóvja őket a rossz dolgoktól, jelen esetben a múlttal való szembenézéstől. Ám úgy tűnik, a kormányzati pénzből lázadó sajtónak ez nem fáj, hiszen a baráti PiS tette ezt, ahogy a Lengyelországot méltató (bár arról valószínűleg semmit nem tudó) amerikai alternatív jobboldalnak sem, pedig itt törvénybe foglalták a free speech korlátozását, míg a nyugati PC-nek nincs jogi alapja (legalábbis az amerikainak nincs). Úgy tűnik, egyikük sem a gondolat szabadságáért, hanem kizárólag saját igazáért harcol.

M.B.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://polgarisivalkodo.blog.hu/api/trackback/id/tr3513628424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.04. 14:42:21

Auschwitzban 950 ezer zsidót öltek meg, a lengyel pogromokbna meg pár százat. A két dolgot egy lapon említeni abszurdum.

midnightcoder2 2018.02.04. 14:54:44

Na igen, ez pont akkora farokság mint a gyűlöletbeszéd elleni törvény vagy a holocausttagadás tiltása.

midnightcoder2 2018.02.04. 14:57:02

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Ez nagyjából mindegy. A szólásszabadság ilyen jellegű tiltása eleve agyhalott ötlet, bárkitől is származzon.

VaradiJanos 2018.02.04. 16:40:47

Nem találom a polgári sivalkodó hasonló szösszenetét a holocaust-tagadást büntető jogszabályokról

gépeklázadása3 2018.02.04. 16:44:23

@midnightcoder2:
Igazad van, de azoknak az intézkedésének szerintem az volt a célja, hogy ne terjesszék a neo-náci ideológiáikat, amíg ez az intézkedés csak politikai mellveregetés, nem próbál semmilyen szélsőséges ideológiát megfékezni.
Jöhettek azzal, hogy a vérben forgó szemű liberális blogger szélsőséges ideológiát követ, de ha bíróságra vinnék, ez a törvény száz, hogy könnyen támadható lesz.

Scott Tenorman Must Die 2018.02.04. 18:41:17

"Ha tudni akarod, hogy ki uralkodik feletted, vizsgáld meg, hogy ki az, akit nem kritizálhatsz." Voltaire

Polgári Sivalkodó 2018.02.04. 22:23:42

@VaradiJanos: Valóban nem írtam még róla, lehet hogy egyszer megteszem. De annyit elmondhatok, hogy azzal se értek egyet, bár az egy ennél bonyolultabb kérdés.
süti beállítások módosítása